Egy pillanatra nézz rám!
Hallgasd meg szavam némán,
S ne gondolj arra, hogy hány
Könnyed hullt miattam,

Mert ráébredtem, hogy most
Valami megváltozott:
S már nem kell kapaszkodnom
Beléd oly riadtan.

Már nem vádollak semmivel.
Ágyad biztonságos hely,
Erős vagy, és hogyha kell,
Bátor is tudsz lenni;

Már édes a hiányod,
Mert napról napra vágyod
A fejedben bolygó álmot
Ölemben pihentetni.

Te észrevettél engem,
Mikor egymagam hevertem,
Felém hajoltál csendben,
Karodba fektettél,

Így óvtál a hidegtől,
A villanó szemektől,

A karmos, vad kezektől,
Nyugtattál, féltettél.

Hajaddal betakartál,
Puha csókot adtál,
Egyedül nem hagytál,
Hisz kívántalak még;

Levelekből bölcsőt fontál,
Egy régi mesét mondtál,
Álomba így ringattál:
Mintha ártatlan volnék.

Álmodtam is veled,
Mikor a nap sugara helyett
Emléke melengetett
Lágy szavaidnak…

Nem kellettek a fények,
Sem színek: zöldek, kékek,
Sem értelme a létnek:
Hangodra vágytam csak.

Lásd, megnyugodhatsz most már,
Mert hogyha rajtam áll,
Fájdalom többé nem vár,
Se keserű méreg,

Csak hagyd, hogy szeresselek,
S ha az este közeleg,
Csodásnak fesselek
Gondolatban téged.